Meseterápia - a résztvevő szemszögéből
Több könyvet, cikket olvastam már a meseterápia lényegéről és hasznáról, amik nagyon érdekesek, de ezek inkább a szakértő oldaláról szólnak. Annál kevesebbet tudhat meg az érdeklődő a ,,felhasználói oldalról", erről ritka, vagy tán nem is olvasható személyes beszámoló. Mivel - egy több mint két éves szakaszban - végigcsináltam egy ilyen folyamatot, és magam is úgy vágtam bele, hogy nem tudtam előre, mi fán terem, úgy gondoltam - mint laikusnak - érdemes a tapasztalataimat rögzíteni, összegzésül és esetleg kedvcsinálóul. Kórházi vakáció 2.rész
MinimálMom kórházban töltött két napot egy sor vizsgálat miatt. Története első felében ( link itt található) is érdekes megéléseket mesélt el, most pedig elolvashatjuk milyen komoly bölcsességre jött rá a továbbiakban!
Mi lesz velünk, ha megöregszünk?
Minden napunkban van legalább egy váratlan csoda!
Vasárnap délután a családommal Győrbe látogattunk, hogy az egyik legjobb barátnőm családjával közösen eltöltsünk néhány kellemes órát a stílusos Art Piknik nevet viselő gasztronómiai rendezvényen. Ebben nem is lenne semmi érdekes, hiszen imádok újat látni, érezni, tapasztalni, kóstolni, de ott történt egy csodálatos gesztus, ami megtöltötte a lelkem színnel és élettel. Személyesen is megismertem Csurák Erzsébet selyemfestő művészt, akinek néhány hónapja a dunaszerdahelyi kiállítását figyelemtekbe ajánlottam. Most sem csak egy sima találkozás története következik!
Kórházi vakáció 1.rész
Szakad az eső, másfél órás dugó után után megérkezem Pozsonyba, a kétnaposra tervezett kórházi vakációra. Egy órás procedúra után szobához is jutok. Belépek, bemutatkozom.Szép nevem van, csak nehéz megjegyezni állítólag. Az, hogy kik ők látom kiírva, mert egy hete vannak a szobában. Megkérdezik mit olvasok, mondom a címe A NŐ. A nap, amikor boldogtalan maradt!
Szerda reggel. Ingerülten ismételgeti, gyertek már, menjünk, megint elkésünk, hol van a tízóraid, Misi ne felejtsd itt a kulcsait, öltözzetek, mennem kell, elkések. Már most dühös, már most ingerült pedig még csak reggel hét van. Az arca merev, a szeme tompa fénye a fia hajára vetődik. Egykor nevetett rájuk, még pár hónapja megcsiklandozta volna a komisz kölyköket és megpuszilta volna Misit is, hogy mindenkinek jól induljon az a rohadt nap. Hogy mindhárman azzal a gondolattal lépjenek ki az ajtón, hogy van a világon egy anyjuk, aki meghaladja önmagát, aki képes túllépni a dühén, a türelmetlenségén, mert sokkal fontosabb, hogy ők teljesek legyenek. Még pár hete igyekezett volna, hogy semmit ne vegyenek észre.
