Őssejt donor lettem. Miért?

  Anya, feleség, nő, DONOR vagyok!

  ,,Dumagép, mindig fülig vigyor, lökött nőfély!"

  Ezeket a jelzőket kaptam az egyik volt menyasszonytól nemrégiben.

Imádom az esküvőket, a pörgést, a szervezést, hogy emlékezetessé és gördülékennyé tehetem a párok nagy Napját.

Mosolygok, mert van miért, sokat beszélek, mert van miről és igyekszem mindig a dolgok pozitív, jó oldalát nézni. A legtöbben így ismernek. Viszont az utóbbi években gyakran szembetaláltam magam betegséggel, szenvedéssel, reményvesztettséggel...az értelmetlen, korai halállal. Megviselt. Kezdtem lelkiismeretfurdalást érezni, hogy egészséges vagyok és igyekszem boldog lenni, jókedvű, miközben sokan harcot vívnak a rák valamelyik fajtájával. Hány család vesztette el a gyermekét, vagy valamelyik szülőt, testvért, rokont, barátot a rák miatt? Köztük én is. Vesztettem el olyat, aki közel állt a hozzám, végig kellett néznem a harcot, amit végül nem tudott megnyerni. Dühítő, fájdalmas, elkeserítő, főleg a tehetetlenség, hogy nem tudtam segíteni. Évek óta motoszkált a fejemben, hogy valamit igenis tenni akarok, valamit tennem kell! Adtam vért és ez is nagy dolog, hisz életeket ment, de nekem ez nem volt elég. Mivel egészséges vagyok, tehetnék többet is.

Agyaltam hetekig, sőt hónapokig, vaciláltam, utánaolvastam, informálódtam...és döntöttem! Jelentkeztem csontvelő, vagyis ŐSSEJT donornak. Utánanéztem és láttam milyen sokan várnak megfelelő donorra, nemcsak nálunk, külföldön is. Itt, nálunk kevés a donor, nagyon kevés. Persze kaptam hideget-meleget ezzel kapcsolatban, de ez leginkább abból fakadt, hogy kevesen ismerik a folyamatot. Néhány tévhit, amit megkaptam: megfúrják a csontot, vagy a gerincvelőt és ez borzasztóan fájdalmas, vagy, hogy erős hormonális gyógyszereket kell szedni előtte, amelyek tönkreteszik a szervezetet, és sok ehhez hasonlót. Ezeknek nem sok közük van a valósághoz! Nyilván van előtte egy felkészítő folyamat és teljes kivizsgálás, de ha oda kerül a sor, az őssejteket altatásban veszik ki a csontból, így a donor nem érez fájdalmat. A másik módszer, amikor a vérből vonják ki a megfelelő őssejteket. Ezt is megelőzi egy felkészítő folyamat, de maga a beavatkozás csak két tűszúrással zajlik. Az egyiken keresztül a kiáramló vérből egy speciális gép kivonja a megfelelő őssejteket, a másik tű visszavezeti a vért a donorba. Ennyi az egész!

Nyilván ez egy laikus értelmezése, de nézzetek csak utána és bízom benne, hogy valaki közületek szintén csatlakozik a donorok szűk csapatához. Sokszor megkaptam és a mai napig megkapom a kérdést, hogy miért? Minek? Miért kell az egészségemet kockára tennem egy (talán) vadidegen emberért? A válaszom egyszerű: Soha ne riassza el egy ilyen kérdés azt, aki lehet, hogy a te életedet, vagy egy hozzád közel álló életét menthetné meg!

A beteg, akinek reményt adhatsz a gyógyulásra, ő is valakinek a gyereke, az anyja, az apja, a testvére, a barátja. Benne van a pakliban, hogy nem sikerül. Nincs megfelelő egyezés, nem sikerül a beültetés, nem fogadja be a beteg szervezete az őssejteket...sok minden megtörténhet. De, sikerülhet is! Hála neked valaki meggyógyulhat és élheti az életét!

A másik, amit megkaptam, hogy nem gondolok a családomra, mi lesz, ha valami bajom lesz? Nem lesz! Ez nem egy olyan dolog, ami rám veszélyt jelentene. Kellemetlen lesz? Igen, valószínűleg az lesz! Fájni fog? Egy kicsit biztosan! De, mi ez ahhoz képest, amit egy beteg végigszenved a kezelés alatt, nem tudván, meggyógyul-e? Ráadásul, nem tudhatom, hogy én vagy a családomból valaki mikor szorul ilyen segítségre! Nem lehet, hogy abból álljon az életünk, hogy megszületünk, felnövünk, dolgozunk, hajtjuk a jót, a jobbat, a szépet, a drágát, végigrohanjuk az életutat és...ennyi, elmegyünk. Ezt soha nem tudtam elfogadni. Kell, hogy legyen egy célja a létnek! Nem lehetünk egy terrárium Isten kezében, mindenféle ok, vagy cél nélkül!

Feladat van bőven, csak mindenkinek meg kell találnia a sajátját. Én megtaláltam! Anya vagyok. Feleség vagyok. Nő vagyok. Donor vagyok!