7.Mert nőnek lenni jó

1közösTalán ma már kimondhatjuk (és még mindig nagyképűnek hangzik majd), a polgári társulásunkba tett munka visszahozta az energiát, hiszen nagyon sikeres kezdeményezés. Ez most már nem csupán néhány ismerős véleménye, hanem azon több mint kétezer nőé is, akik aktív közösséget alkotnak velünk. Hogy mi a mi titkunk? 

Bővebben

Mert nőnek lenni jó immár hatodszor - visszatekintő

Mindig beletelik pár napba, amíg összeszedem a gondolataimat egy-egy Mert nőnek lenni jó rendezvényünk után. Most sincs ez másképp, három pihentető alvás van mögöttünk a szombati nap óta. Higyjétek el, ránk fért! 
 
Aki figyelte a közösségi oldalunkat, láthatta, hogy hónapok óta minden hajnalban érkeztek az új információk, megosztások, képek. Nekem ekkor és az esti órákban volt időm foglalkozni a szervezéssel, egyeztetni, kiírni, Krisztinának  pedig a nappali műszak jutott. 
Mai bejegyzésében kitért arra, hogy ez alkalommal műsorvezetőtársa is voltam, ő pedig sok szervezési dolgot átvállalt mindazok közül, amelyekkel májusban például én foglalkoztam.
Annyire természetesen alakult ki minden téren az egyensúly, hogy azt talán tudatossággal sem lehetett volna ilyen szépen elérni.
 
Munkánkat nagyban könnyítette, hogy egy igazi aktív csapat alakult ki körülöttünk, amiért nagyon hálásak vagyunk.
S bár az utolsó napokban volt néhány nem várt fordulat, mégis abban a péntek esti három órában újra megtörtént a varázslat, s egy formális konferenciateremből igazi Mert nőnek lenni jós helyszín lett.

Bővebben

VI. Mert nőnek lenni jó

Drága Olvasóim!

Hogyan lehet elmesélni egy élményt, amelyekre nincsenek szavak? Amelyet megélni kell, beszélni róla szinte lehetetlen, s tartani az emlékét, hogy egy pillanatát se felejtsem el!

A szeminárium mindig mérföldkő, előremutatja az életem egy egy elemének változásait, alakulását. Lezárásokat, elengedéseket, új feladatokat mutat, de legfőképpen rengeteg szeretetet kapok, őszinte ölelések és mosolyok találnak rám. Nagyon boldog vagyok, mert bár most egyes számban írom eme sorokat sokunk nevében szólok. Bemásolok most ide néhány kapott levelet, olyanoktól, akik megtiszteltek Bennünket főszervezőket a véleményükkel:

Bővebben

5. Mert nőnek lenni jó - az élmény

Mindig, minden egyes Mert nőnek lenni jó után nehéz úgy öszeszednem és  megfogalmaznom a gondolataimat, hogy azokban minden benne legyen, mind a megélt dolgok, élmények,  mind pedig az érzések tekintetében.
Most is nehezen tudom leírni  ennek a csodás egy napnak a történetét, amely valójában  fél évet foglal magába. Ennyi ideje volt megszületőben.  Napról napra, hétről hétre alakult, formálódott, csiszolódott, teljesedett ki mindaz, amit mi a nagy napra nektek megálmodtunk.

Bővebben

V.Mert nőnek lenni jó

A szeminárium, amely ötlete és az elsők megvalósítása az én érdemem, mára viszont Bartalos Tóth Ivetával közös gyermekünk.
Minden rendezvény előtt elkészült az adott nap programfüzete, most ezt a levelet olvashattátok tőlünk:

"Tisztelt Vendégeink, Hölgyek és Urak!
Krisztina: Weörös Sándornak van egy gondolata, amelyet jelenleg egyfajta fő életigazságnak tartok: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra!”

Bővebben

  • 1
  • 2
Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.