Klisék helyett azzal kezdeném az összefoglalómat, amely személyes életem titkait óhajtaná nyilvánossá tenni, hogy az év nagy részében azért fohászkodtam, hogy érjen már véget ez a rohadt hosszú, keserű, traumatizáló, szadisztikus év! Legyen már egy új lap, egy új kezdet, egy másik, könnyebb karma, amiben nekünk kisebb veszteségekkel kellene együttélni, amikor nem dózerol le stabilnak tűnő épitményeket a sors (vagy ki miben hisz)! Szóval innen induljunk el Kedves Olvasóm és jussunk el odáig, amikor megszerettem ezt a cunamit, amiben úszni nem tanultam meg, de életben maradtam.

A következő írásomat 2020. decemberében gépeltem le, akkor nem tettem közzé a weboldalon, mert még úgy gondoltam, mivel nehéz téma, apu iránti tiszteletből még átrágom, átfogalmazom, levonom a tanulságokat részletesebben. Aztán, ahogy azt már sokan tudjátok, márciusban elhunyt az apám és ez az írásom elfelejtődött. Egészen a mai napig, mert ma úgy döntöttem, néhány gondolatomat megosztom itt a weben az elmúlt csendesebb hónapok élményeinek tükrében. Lám, zsigeri tapasztalás ért, itt van egy időgép (a közzé nem tett szavak azokká váltak), visszakanyarint a pillanathoz, elmélyedhetek az apámmal megélt közös emlékbe. Szeretettel osztom meg Veletek, kedves Olvasók, épp az ideje!

Régen nem írtam már mert sok kifogásom volt: nem volt időm, terem, lelkierőm, de az igazság az, hogy másra koncentráltam. Az első egy év egy koraszülött babával ( és bármilyen babával) nem éppen az önmegvalósításról szól, de jól van ez így, és ezt nem panasznak szánom. Lehet egyszer a koraszülésről és annak következményeiről, megéléseiről is írok majd, de ma más miatt álltam neki egy gyors szösszenetnek, míg a gyermek alszik.

Egy projekt keretén belül ( Többet joggal, mint erővel!) kilenc napig középiskolákban beszélgettem diákokkal és tanárokkal a bántalmazás témájáról is, szervezőtársammal Bott Domonkos Líviával. A bántás, zaklatás sokféleségétől a védekezési módokig jutottunk, kérve visszacsatolást a hallgatóktól is, élettörténeteikre is kíváncsiak voltunk. Meséltek. Erős és nehéz történeteket. Nehezen feldolgozhatóakat is. Rémálmokban jöttek vissza az arcok, de csináltam a dolgom.

Közben pedig az egyik személy, akivel együtt dolgozom egy cél eléréséért is erőszak áldozata lett. Én pedig egy hét feldolgozási idő után, ma rémálmokra ébredtem. A történetre nem, de arra tisztán emlékszem, a földön feküdtem és a hátamra lépett a bántalmazóm. Mozdultam volna, emelni szerettem volna a mellkasom, de gyenge voltam hozzá, mert az ő lába nagyobb erővel nyomott lefelé. Mikor feleszméltem, hogy ez csak álom, visszaaludtam és ugyanezt álmodtam. Nem véletlenül!

Ma vagyok 36 éves. Augusztus huszonharmadika van. Az éjjelt néhány rúgás kíséretében, állandó helykereséssel töltöttem. Cserébe a fiam hét előtt felajánlotta, menjünk ki. Ki, a nappalit jelenti és a mesenézéssel összekapcsolt reggelizést. Miután minden kívánságát teljesítve visszazuhantam az ágyamba, ahol már csak az én Nagylányom aludt, egyre több a telefonomra érkező üzenet, értesítés hangját szűrték át a falak. Ebből tudtam, ma biztosan szülinapom van.