Ülök a teraszon és bámulom az üres digitális oldalon villogó kurzort. Gondolkodom, hogyan is összegezzem ezt a sok cikázó gondolatot a fejemben. Olyan sok mindent érzek, boldogságot, hálát és ugyanakkor szomorú is vagyok...

Eltelt egy újabb nyár, egy újabb szezon. Ha azt vesszük, igazából több ez, mint nyár, hiszen az otthoni „klasszikus“ júniustól augusztusig tartó nyárra én azért eléggé ráhúztam az idén is. Már majdnem 5 hónapja itt vagyok, de még mindig összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy most már tényleg mindjárt haza kell mennem. Persze várom már azt is, hogy lássam a szeretteimet, de a gondolat, hogy el kell hagynom ezt a helyet, riaszt.

Mostanában nagyon aktív vagyok környezetvédelem terén. Érdekel minden megoldás, ami megmenti a Földet. Sokfelé jártam, sokféle megoldást láttam szemét szelektálásban, újrahasznosításban. De sajnos arról kevésbé szól a fáma, hogy hogyan hozzunk kevesebb szemetet a házunkba, és hogyan csökkentsük azon holmik felhalmozását az életben, amikre nincs is szükségünk, mégis megvesszük. Hogyan ne költsük el azt a pénzt, amiért oly keservesen megdolgozott az ember?

Már hetek, sőt, ahogy számolom hónapok teltek el azóta, hogy megírtam eszmefuttatásomat a cukormentes napokról. Néhány komoly felismerés után, jelentem, van élet a cukron túl.

De kezdjük az elején!

Őszi borongós napon, mi a legobb? Olvasni, enni és sütni. Na jó, nekem.... De a háromból valamelyik, csak? Végtelen egyszerű recept, és a narancs és vanília illat a lakásban...nincs az az illatgyertya, amelyik tudna ilyet!