TOP BOTTOM 1250x200

  • Dobre Anett
  • Élet

Szezonzáró

23134896 10214105512128932 134407020 oÜlök a teraszon és bámulom az üres digitális oldalon villogó kurzort. Gondolkodom, hogyan is összegezzem ezt a sok cikázó gondolatot a fejemben. Olyan sok mindent érzek, boldogságot, hálát és ugyanakkor szomorú is vagyok...

Eltelt egy újabb nyár, egy újabb szezon. Ha azt vesszük, igazából több ez, mint nyár, hiszen az otthoni „klasszikus“ júniustól augusztusig tartó nyárra én azért eléggé ráhúztam az idén is. Már majdnem 5 hónapja itt vagyok, de még mindig összeszorul a gyomrom, ha arra gondolok, hogy most már tényleg mindjárt haza kell mennem. Persze várom már azt is, hogy lássam a szeretteimet, de a gondolat, hogy el kell hagynom ezt a helyet, riaszt.

 

Mióta elkezdtem ezt a munkát csinálni, úgy érzem két életem lett. Más vagyok itt, mint otthon. Másképp élek, ami nyilván a munkatöltetemnek köszönhető, hiszen nincs fix munkaidőm, van, hogy este 11-kor is rohanni kell az utassal a kórházba  és vannak napok, amikor 11-ig nyújtózkodhatok az ágyban, majd süttethetem a hasam egész nap a tengerparton (na jó, ez ritkán fordul elő). Az érkezési napokat kivéve minden időmet saját magam menedzselem, senki nem mondja meg, hogy mit és hogyan csináljak. És ezért a szabadságért rettentő hálás vagyok. Nem utolsó sorban másképp is élek meg itt történéseket, érzelmeket. Ezért meg csak az anyatermészetnek tudok egy nagy kövér köszönömet mondani, amiért ilyen csodálatos helyeket alkotott, ahol öt hónapig folyamatosan süt a nap, a tenger kékje megvakít, és az olivafák árnyéka hüssöt ad. Ilyen helyen valahogy boldognak lenni is könnyebb.

23131330 10214105527489316 802026100 o

Ez a nyár valahogy megagyorsan eltelt, kettőt pislantottam, és máris az utolsó utasoknak asszisztáltam a reptéri check in-nél. Pedig most is ugyanannyi időt töltöttem itt, mégis sokkal gyorsabban elreppent az idő. Valószínűleg azért is, mert idén kolléga nélkül egyedül vittem végig (nagyon hősiesen) az egész szezont, turnusonként 200-220 emberért vállalva felelősséget, így nem igazán volt időm unatkozni és a napokat számolni. Ha jól emlékszem, 9 könyvet pakoltam be otthon, naívan gondoltam, lesz időm a strandon olvasgatni. Nos, ebből kettő és fél könyvet sikerült kivégeznem. Ez persze nem panasz. Még mindig teljes határozottsággal állítom, hogy imádom ezt a munkát. Pedig nem volt egy könnyü szezon! Turnusonként kb 200 ember érkezett két nap alatt, első nap egy repülő és egy busz, másnap kettő vagy három repülő. Természetesen nem egy időben érkeztek a gépek, szóval miután kikísértem és fogadtam a hajnalban menő/érkező utasokat, „elfutottam“ megtartani 3-4 welcome meetinget. Tudjátok, olyat, amin beszélek a szigetről meg a látnivalókról, elmondom, hol érdemes kocsit bérelni, meg azt is,  hogy kenjék már be magukat azzal a naptejjel, amit otthon bepakoltak,  mert ha leégnek, az is az én hibám lesz  (Gondolom, érzitek az enyhe szarkazmust, de miután az egyik utas táskáját ellopták a strandon, az engem hibáztatott, hogy én erre az eshetőségre nem figyelmeztettem őt).  Majd irány vissza a reptérre, küldöm/fogadom a következő csoportot,  este 9-ig pedig újabb meetingek. Ezeken az érkezési napokon hajnal 5-6-tól este 9-10-ig dolgoztam, kávé-/pisiszünet nélkül. Anyukám meg is szólta, hogy idén nem híztam semmit. Bocsi Anya, nem volt időm... De még mindig hangsúlyozom, nem panaszként sorolom ezeket, csak gondoltam, így szezon végén adok egy kis betekintést abba, mit is csinálok itt minden nyáron.

23113114 10214105498648595 428458625 o

Persze a sok neheze mellett rengeteg nevetésre okot adó dolog is történik egy „delegátka“ mindenapjaiban. Az utasok sokszor jönnek „érdekes“ kérdésekkel, kérésekkel, és persze nekem profin kell viselkednem, nem nevethetem ki őket. Álljon most itt egy rövid összeállítás az idei szezonom legviccesebb, legkülönösebb vagy legdühítőbb eseteiből, utaspanaszaiból a teljesség igénye nélkül. Természetesen senkit sem szeretnék megbántani, de figyelem, akinek nincs elég humorérzéke, öniróniája, ne olvasson tovább! J

A dobogó első helyén az a fiatal páros áll, akik az érkezésük napjától kezdve mondhatni elég problémásak voltak. Többször panaszkodtak a szomszédokra, persze mondanom sem kell, hogy egyszer sem jöttek el fogadóórára, folyton telefonon kerestek. Hol a szomszéd gyerekek voltak reggel túl hangosak, hol  meg az erkélyen szórakozó családra panaszkodtak meglehetősen agresszív stílusban és követelték tőlem, hogy  azonnal tegyek ez ügyben valamit. 

Egyszer konkrétan éjjel fél 2-kor ébresztettek fel emiatt. A fiatalember közölte, hogy ha nem hallgattatom el a szomszédokat, akkor ő tesz rendet, de abban nem lesz köszönet, illetve azzal is fenyegetőzött, hogy másnap hazautaznak.  Na most ez a páros hazautazásuk napján nem jelent meg a reptéren, így aztán gondoltam „ezek tényleg hazamentek hamarabb“.  Majd kaptam egy telefonhívást késő délután az adott pártól, akik arról érdeklődtek, hány órakor kell készen lenniük a másnapi hazautazáshoz. Gondolom, nem kell mondanom, hogy a hazautazásról szóló információt napokkal azelőtt kitettem a szálláson található információs táblánkra.... Becsülettel bevallom, éreztem némi elégtételt :-D

23131164 10214105509848875 1555742365 o

Sokszor éreztem úgy, hogy 200 csecsemőt pesztrállok egyszerre, és állandó kialvatlanságban szenvedtem, a telefonom ugyanis folyamatosan csörgött. Munkámból kifolyólag 24/7 elérhetőnek kellett lennem, amit az utasok becsülettel ki is használnak, szinte minden nap ők ébresztettek valamilyen kéréssel, kérdéssel - persze mindig korán reggel. A kiránduló ember valahogy sose gondol bele abba, hogy én is ember vagyok, a nap bármelyik szakaszában bátran felhívtak. Egyik kedvencem, mikor reggel 8:20-kor keltettek fel azzal a félelmükkel kapcsolatban, hogy biztosan jó helyen várakoznak-e az őket kirándulásra felvevő transzferbuszra, ugyanis még semmilyen busz nem ment arra. Közlöm velük, hogy ennek csupán annyi az oka, hogy az időpont 8:50, most pedig még csak 8:20 van. Mire azt válaszolták „Tudjuk, de biztosan jó helyen állunk? Nem jött még erre semmi.“.  Újra elismételtem az előbbi válaszomat,  de ők még mindig nyugtalanok voltak.  :-D

23112989 10214105509048855 911526179 o

Másik „kedencem“ az volt, mikor a hölgy reggel 7:25-kor felhívott és arra panaszkodott, hogy ő bizony nem tudja kialudni magát (gondolta, én se aludjak!), merthogy a matrac nem elég kényelmes, és megoldhatnám neki emiatt a szobacserét. Hosszasan ecsetelte, hogy neki milyen gerincproblémái vannak, amit  a szálloda személyzetének is meg kellene értenie.

A hölgy nyilván nem tudhatta, hogy én az előző két napban 16 órákat dolgoztam  és aznap aludhattam volna végre egészen   9-ig. Miért is ne hívhatott volna fel 7:25-kor?  Azt persze tudta, hogy aznap fél 1-kor lesz találkozónk a szállodában, de hát ez a probléma addig nem várhatott...

Azután ott vannak még azok, akik lemaradtak a reptérre induló transzferbuszról, mert nem az utcán várakoztak a buszra, hanem a szobában. Természetesen ők is engem hibáztattak mindezért és írtak is velem kapcsolatban  egy panaszlevelet az irodának.

Szeretem még a bunkó, kivagyiságban szenvedő utasfajtát. Elnézést, de van ilyen. A turisták egy része úgy gondolja, hogy az olcsón vett last minute kirándulásuk befizetésekor engem is megvásároltak, mint személyi aszisztenst, mondjuk ki - csicskát. Ezt akkor éreztem a leginkább, amikor egyik délután egy nagyon „kedvesen“ kommunikáló cseh utas felhívott afelől érdeklődve, hogy a fővárosban hol találja a postát. Bevallottam neki, hogy nem tudom, de máris megkérdem. Gyorsan meg is válaszoltam neki, a pasasnak ez azonban nem volt elég, tudni akarta továbbá azt is, hogy a postát hogy nevezik görögül. „Elnézést uram, de nem beszélek görögül.“ – „Akkor kérdezze meg valakitől!“ Mit tehettem, lenyeltem a fölényes utasítása miatti dühömet  és megkérdeztem az orvost, aki éppen beszúrta az infúziómat. Mikor letettem a telefont, a doki közölte, hogy pont ezért kerültem ide. Nyilván nem kötöttem az utas orrára, hogy épp nem tetszik a legjobbkor hívni, meg nem is küldtem el melegebb éghajlatra, de bevallom alaposan felhúztam magamat miatta. Akik ismernek, tudják, hogy sokszor erőmön felül is segítek másoknak, és szívesen válaszolok az utasok minden kérdésére, ha azok emberszámba vesznek, nem pedig úgy kezelnek, hogy „magát én fizetem!“ Nem, nem te fizetsz! (Aznap ott a kórházban egy másik utas azt kérte tőlem telefonon keresztül, hogy hívjak neki taxit (nyilván saját költségemre), mert ő nem beszél angolul. Gondoltam, én tényleg nem ezért vagyok a szigeten, de a nemet mondást még gyakorolnom kell...)

Mint írtam azt korábban, munkám során sokféle emberrel találkozom. Minden turnusban akadnak bunkó emberek, ez a nagy számok törvénye, de szerencsére még mindig több a kedves, barátságos ember, akikkel szívesen maradtam beszélgetni fogadóórán kívül is. Örömmel tölt el, hogy ezen a nyáron belekóstolhattam az igazi idegenvezetésbe is, és több busznyi embernek mesélhettem szenvedélyesen a szigetről, annak történelméről és lakóiról. Csodálatos érzés volt, mikor a nap végén ennyi ember egyszerre tapsolt nekem  és távozáskor egyenként köszönte meg a szép napot.

23131369 10214105498608594 778413550 o

Ahogy így az írás végére érek, csak is hálát érzek. Az elmúlt napokban újra végignéztem azt a több millió fotót, amit lőttem az idén is  és újra meg kellett hogy állapítsam, hogy mennyire szerencsés is vagyok. Minden nehézsége ellenére csodálatos nyaram volt. Minden nyáron kicsivel közelebb kerülök a helyi emberekhez, újabb ismerősökkel, barátokkal bővül a kör, és jó érzéssel tölt el, hogy a helyiek által látogatott szórakozóhelyen egyre több ismerős arc köszön vissza. Idén gazdagabb lettem egy nagyszerű kolléga barátságával is, akivel szabad óráinkban szürcsöltük a hüsítő radlert a napernyők árnyékában a Havana Beachen vagy a Porto Kaminian  és akivel mindeközben megvitattuk a szigeti és a szigeten kívüli életünk eseményeit. Szerencsére ezen a nyáron is velem volt a tavaly megismert barátnő, akivel idén a sok munka mellett ugyan kevesebb időnk jutott egymásra, de amikor jutott, könnyesre nevettük és degeszre ettük magunkat késő esti tavernás randijainkon. Örülök, hogy idén lehetőségem volt megmutatni a keresztlányomnak és az édesanyjának, akik nagyon közel állnak a szívemhez, hogy miért is szeretem ezt a szigetet annyira. Bejártuk együtt a legszebb strandokat, rejtett öblöket, néztünk közösen naplementét, miközben közös, felejthetetlen élményekkel gazdagodtunk. Hálával és szeretettel gondolok továbbá Panagiotisra és az ő csodálatos családjára, akiknek köszönöm a sok finom ebédet, vacsorát, és kedves beszélgetést, azt, hogy kollegiális viszony helyett valódi családtagként kezeltek, és mindig őszintén szívükön viselték a hogylétemet. Büszke vagyok rá, hogy most már nem csak ír, de görög családom is van. 

23107456 10214105501608669 1936397369 o

Mérhetetlen hálával, megszámlálhatatlan gyönyörű emlékkel és nehéz szívvel hagytam magam mögött Zakynthost idén is. Mikor ezeket a sorokat írom,  még kiélvezem az utolsó meleg napsugarakat Athénban, felhörpintem az utolsó görög narancslevemet az Akropolis lábánál, aztán lassan elindulok a reptérre. Hogy jövök-e jövőre is? Ki tudja. Az még messze van. De azt tudom, hogy nem most voltam itt utoljára...

23107541 10214105528569343 2116228398 o

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.