Vasárnap reggel három óra. Tudom, másoknak ez még hajnal vagy éjszaka, de nekem bizony most indul a nap.  Tegnap estére sikerült ádventi, ... na jó, mondjuk ki: KARÁCSONYI hangulatot varázsolni a ház nagy részében. Reggel még nem gondoltam volna, de aztán akadt délutánra egy segítőm (köszi anyu) és így sikerült a csoda. Nincs is erre az egészre jobb szó szerintem és ez az, ami engem Ádvent időszakában minden  hajnalban  reggel kilök az ágyból és lekerget a nappaliba.

A szekrényből előveszem a legszebb, legféltettem Villeroy csészémet, hogy abból kortyolhassam a nap első risrettoját.  Bekapcsolom a fényeket ( sok van) és átadom magam a csodának.  Nehéz leírni ezt a fílinget. Úgy képzeljétek el, mintha nem csak a két szemetekkel, de az egész testetekkel éreznétek és látnátok a szépet és  szívnátok be azt magatokba. Így érzem magam én is. Karácsonyi pizsamában, manós zokniban, kezemben a karácsonyi porcelánnal, benne az én saját csodámban, hajnali háromkor.  Ebben az évben is sikerült egy piros, fehér, zöld  meseországot teremtenem. Mikor elkészültünk, mondtam a lányaimnak, az ilyen dolgok teszik a házat otthonná. Ezek a csodák, a hangulat, az illat, az apróságok. Szerintem ennek az egésznek a megteremtésére csak a nők képesek. Mi tudunk a semmiből is sütni, főzni, díszíteni, alkotni.  Ez a mi szupererőnk.

Művész. Nagy Marikát sokan a szövés kapcsán ismerik. Oktatja, műveli a fonalak mesterségét, amelyet már a szemináriumon is megmutatott a hölgyeknek. Vele beszélgettem egy általa indított kezdeményezés kapcsán, amelynek célja, hogy beteg gyermekeket ápoló családokon segítsen.

Szerintem elképesztően fontos, hogy az apaságot megéljük. Ott kell lenni, csinálni kell. Egyedül, úgy, hogy a másik munkában van. Konkrétan kötelezővé tenném!

Néhány hónappal ezelőtt betértem a város kedvenc játékboltjába, hogy szülinapi ajándékot vásároljak az unokaöcsémnek. Hogy ne térjek haza üres kézzel, a lányoknak egy-egy Schleich játékkatalógust hoztam (ingyen volt, ez itt a dolog okosmamis része), mivel imádják a lovas dolgokat.