Napok òta hàborog a gyomrom. Bakai vagyok, csapvizet ittam ès itattam a gyermekeimmel, mert a meggyőződèsem az volt, hogy a mi csallòközi vizünk pàratlan kincs. 

 Főztem, fürödtem az atrazinnal fertőzött vízzel, vìzben.

Néhány nappal ezelőtt   a szokásos gyors Facebook átlapozás  során figyeltem fel egy nem mindennapi könyvajánlóra.  Antal Ági írt néhány szerény sort saját,  most megjelent könyve kapcsán. Szeretettel, Ági című könyvét másnap reggel be is szereztem a Családi Könyvklubban és a munkahelyi ebédszünetem alatt már olvasni is kezdtem. Nem kellett több néhány sornál hogy érezzem, nekem szól. Rólam is szól. Ez az érzés még inkább fokozódott, ahogy Ági családi történeteivel végigvezetett élete néhány meghatározó pillanatán.

Bevallom őszintén és ezt akkor neki is megírtam, jó néhányszor megbőgetett. Rengeteg volt a hasonlóság  kettőnk életében és  bennem sorra törtek fel elfeledett, vagy eltemetett érzések, emlékek. Ezek egy része kellemes volt, míg egy másik a rég begyógyultnak hitt sebeimet is felszaggató.  Fájdalmas, húsba tépő. Az ilyentől sem szabad félni.  Dolgozni kell vele, felszínre hozni, gyógyítani, megnyugtatni.  Az elföldelés nem jó stratégia, ha továbblépni, fejlődni szeretnénk.

Azt hiszem, hogy a kenyérsütéses történetét olvasva  kezdtem el újra megnyugodni.  Igen, a kenyérsütés az egyik legősibb terápia, ezt magam is így gondolom néhány éve már s lám, most is nyugtatólag hatott rám. Képzeletben akkor én is kaptam egy szeletet abból a kenyérből, amelybe szeretetet, törődést és otthonízt  is süt.  Bárkinek, mindenkinek.

Ádvent harmadik vasárnapján sokáig szeretnék aludni. Késő estig írtam, rengeteg gondolat került a fehér lapokra, kell a pihenés,  ... kellene a pihenés.

Hajnalban  riadtan ébredek. Felébreszt a tízéves, megkérdi, hány óra.

 - Négy. Pontosan négy, aludj még.

 - Te meg ébredj anya, hisz négy óra van már. – mondja, majd a helyére vonul.

Fáradt vagyok. Reszket a gyomrom a nem várt ébresztőtől, az  egész heti hajtástól, a mit kell még elintéznem, megcsinálnom, beszereznem típusú feladatok mennyiségétől. Űzött vad – ezt éreztem és mondtam is valakinek, aki velem  együtt haldokolt, mert nem találok szebb szót arra, amikor már magad sem érted, hogy létezhetsz egyáltalán, mikor jártányi erőd sincs, s rég kimondtad már az utolsó gondolatokat, amelyek még benned rekedtek. Csak teszed a dolgodat némán, futsz, hajtasz, menekülsz, számolsz vissza, már csak  x napot kell dolgozni, már csak 5 ajándékot megvenni, már csak, ... már csak. Egy kib...ott visszaszámlálás az élet. Már csak.

Jönnek az ünnepek. Ha nem tudnánk, majd a környezetünk rásegít, hogy ünnepi hangulatba kerüljünk. Októbertől minden nagyobb bevásárlóközpont karácsonyi díszben pompázik, halkan,  vagy teljes erőből, de már szól a 'Last Christmas”, meg a „Jingle bells”,  jönnek a karácsonyi kedvezmények. Mire az ünnepekhez érünk, már ki is merítettük a hangulatát. Na de mi történik olyan helyen, ahol a karácsony nem ünnep?