Molnár Ildikó Mint két tojás című ikersztorijának második részében az első évről mesél nekünk. Az első részt IDE kattintva olvashatjátok el.

Négy napot töltöttünk csak a kórházban, nagyon haza akartam menni. Gyalog mentem le a hetedik emeletről, mert még a liftet se bírtam kivárni. Óvatosan lépkedtem, nem természetesen, kicsit oldalazva, így pár napig még minden gondom mellé beszereztem egy kis izomlázat is a vádlijaimba. Az első hetek nagyon nehezen teltek, de gondolom ez normális egy gyerek esetén is. Meg kell szoknunk egymást, az új helyzetet.

Mi már szinte el is felejtettük hol ünnepeltünk, de gondolnátok, hogy nem mindenhol kezdődött még el az új év? Azokban az országokban, ahol a holnaptár szerint élnek, csak február 16-án kezdődik. Ilyen pl. Mongólia, Vietnam vagy Kína.

Van egy hely a szülőfalumban, ahova mindig elmegyek, amikor egy hosszabb távollét után hazaérkezek. Ez itthon a legkedvesebb helyem, minden sétám ide vezet, de ide megyek akkor is,  ha gondolkozni akarok, vagy csak egyszerűen kifelé bámulni a fejemből. A szépsége századszorra is lenyűgöz, az a nyugalom, amit pedig áraszt, lecsendesíti a kavargó gondolataimat.

Olyan sok helyen jártam már, láttam lélegzetállító tengerpartokat, mégis a Tőkési-ág pöntöllei része számomra az egyik legszebb hely a világon. Ahogy a kis folyó kanyarodik, az azt körülölelő magas fák, a kis stég, a hattyúk, a színek, ... mind egy olyan kompozíciót alkotnak, ami már-már festői szépségű. Több tucat fotót készítettem itt mind a négy évszakban, mert egyszerűen sosem bírom megállni, hogy ne örökítsem meg, amit magam előtt látok.