Ovikezdés
Ovikezdés ...
Soha, sehol, senki nem beszélt arról, hogy mennyire nehéz ez az egész!
Soha, sehol nem olvastam róla
posztokat még a közösségi oldalon sem.
Soha senki nem panaszkodott! Hogy lehet ez?
Mindenki ennyire tökéletes?
Szeretném az elején leszögezni, hogy senkit nem áll szándékomban megsérteni, csak szar napjaim vannak. Nem, nem véletlenül írtam ezt a kifejezést, valóban a béka segge alatt vagyok valahol 2 méterrel, mínuszban.
Ebben a tökéletesnek mutató világban NEM ILLIK egy anyának kipanaszkodnia magát!
A Mert nőnek lenni jó oldalán megjelenő írások sokszor indítanak el kisebb lavinákat a szerzők közt - mindenki lejátssza a témát a maga hangfekvésében, elpengeti a saját variációját. 
Tudom rólam sokaknak az jut az eszébe, hogy ő biztos olyan anya, aki csak halkan szól a gyerekhez, és végtelen türelemmel lebegi körbe őket. Vagy olyan, aki amint havazik szánkón húzza a gyerekeit a faluban és origamival ütik el együtt az időt. Ki kell, hogy ábrándítsam azokat, akik így látnak, messze vagyok az ideáltól, nagyon messze, főleg mostanság! Azt se tudom hol a szánkónk, és az origamiért sem vagyok oda!
Nem vagyok az olvasás szóvívője, elég álszent dolog lenne. Ahogy anyukám meséli, gyerekkoromban sokat olvastam, inkább elvonultam egy könyvvel...aztán nem...sokáig nem. És negyven éves korom előtt érett meg a dolog, hogy úgy igazán, nem csak hébe-hóba, könyvet fogjak a kezembe. Persze a sztorihoz hozzátartozik, hogy tizennyolc évvel ezelőtt hozzámentem egy emberhez, akinek ma már több ezer kötete van itthon, és paralel olvas 2-3 könyvet.