Néhány hete nyers, vegán hatfogásos vacsorán vettem részt, amely életem első lakáséttermi vacsorája is volt, így nem csupán az étel, de maga az alkalom is emlékezetes maradt, hála a Hodossy házaspárnak és Varga István nyersséfnek.( A vele készült beszélgetést a youtube csatornánkon is megnézhetitek, a link itt található.) Itt kóstoltam az első vegán és nyers flódni tortát, amelyet karácsonyra megpróbáltam rekonstruálni. Íme a recept és a leírás!

Karácsonykor is, különböző megéléseink ellenére, vannak tapasztalatok, gondolatok, amelyek összehoznak, összekovácsolnak bennünket. Milyen, ha egyedül kell az ünnepet tölteni? Hányféle a karácsony? Mit érzünk egedüllétet vagy magány, akár társaságban is? De a kérdés legfőképpen az, mit tanulunk meg karácsonykor önmagunkról és a családunkról! Két írás, két szerzőtől...

Novemberben két munka közt volt egy kis szabadom és mivel Thajföldön voltam, a szabadságomat egy kis szigeten töltöttem. Koh Samet nem egy  turista paradicsom, ahol reggel gereblyézik a homokot és minden pálmafa úgy van elhelyezve mint az „exotikus paradicsom” képeslapokon. Kellemes hely ez, ahol mindenki teszi a dolgát, van napsütés, tenger és nyugalom.

Az egyik reggel zajra lettünk figyelmesek. Valaki dobolt és közeledett. A fő utca melletti étteremből kikukkantottam. Egy felvonulás félét láttam. Először azt hittem valami fesztivál van, de amikor a thai nyelvű feliratok közé angol is társult, rájöttem, hogy egy demonstrációról van szó. Mégpedig az egyhasználatos műanyag betiltásáért a szigeten. Kaptam én is egy vászontáskát, amint tovább haladt a csoport. Eszembe jutott, hogy előző nap egy forgatócsoport felkért minket, hogy álljunk egy fa alá és mondjuk, hogy „no plastic”. Megdícsértek, hogy jók voltunk. Mi meg csak bólintottunk és mentünk tovább.

 Nézem a nagyfiam arcát. Három éves múlt. Nem is annyira nagy, nekem mégis most tűnik fel a legjobban, hogy mennyire eltelt az idő. Pár héttel ezelőtt megszületett a kicsi húga és én ekkor tudatosítottam, hogy a kicsi fiam már nem kicsi. Ötször nagyobb fej, ötször nagyobb fülek, száj, szemek. Hosszú, nagyon hosszú lábak, kezek. Nevetek rajta, néha viccelődöm vele, poliphoz hasonlítom izgő-mozgó végtagjait. Ő pedig nevet. Gyermeki kacagással, teli szájjal, tiszta szívvel, csillogó szemekkel. Irigylem. Csak csodálom és irigylem. Irigylem ezt a gyermeki tisztaságot, amit benne látok s bár megmaradhatna örökre. Megvédeném a nagy világtól, ám tudom egyszer elmúlik ez a csillogó tekintet. Amikor majd jön az első igazi csalódás az élettől, amikor az élet pofon üti, amikor igazságtalanság éri… És én nem fogok tudni mit tenni! Nem tudom mindig megvédeni. Tudom. Talán nem is kell. Arra próbálom felkészíteni majd, hogy megoldja a nehéz helyzeteket. Erős személyiséget, kitartást, kemény vállakat akarok neki faragni, hogy elbírja az élet nagy terheit.