Azt mondják, hogy ha valamit először csinálsz annak élménye meghatarozó lesz a jövőre nézve. Kiderül szeretni fogod-e, vagy sem. (Hát az utazással kapcsolatban be kell ismernem, hogy nem emlékszem az első utamra, ami valószinűleg a kórházból hazafele volt. Bár ezután sem emlékszem rengeteg utazásra.)
Kiss Limpár Évi nyaralós sztorija után jöjjön végre az enyém is, amelyet még július közepén ígértem meg a MNLJ Facebook oldalán.
Olyan szerencsésnek mondhatom magam, hogy bár még csak a nyár fele telt el, de már két horvátországi kalandot is magam mögött tudhatok ebben az évben. Az utóbbi egy klasszikus, két gyerekes családi nyaralás volt, erről is írok majd egy másik alkalommal, hiszen a „téjkitízi és a nópara“ elvét követve számomra is pihentető volt az az egy hét, na meg az összesen 1500 kilóméter, amelyet a tíz és az ötéves gyerekkeimmel tölthettem.
Az viszont, amiről úgy igazán szerettem volna írni, az az első horvátországi kalandom volt, melyet legjobb barátnőmmel, Ildivel éltem át.
Első körben azt a címet akartam adni az írásomnak, hogy lejöttem a szerről, de tartok tőle, hogy túl sok rosszindulató pletyka kapna szárnyra velem kapcsolatban. Meg aztán ilyen mondatokkal nem is viccölünk, na!
Ritka az, ha valakinek még nem fájt a háta, dereka, nyaka, esetleg a térde, statisztikák alapján 85%-unknál már előfordult valamelyik kellemetlen tünet. A fájdalomnak különböző okai lehetnek, lehet akut és krónikus, legtöbbször a helytelen izomhasználat és testtartás következménye, de ezekkel részletesen majd egy másik irásban foglalkozom.
Sokan megkeresnek ezekkel a problémákkal nyáron is, így hát gondoltam legyen az első egy ilyen speciális „nyári edisön“.