Napok óta forgolódom esténként, majd mikor végre eljön az álom, az enyhet adó, valahol a hajnal kezdetén újra ébren vagyok. Tele van a fejem gondolatokkal, helyzetekkel, amelyeket oldani próbálok, tervekkel, amiket szövögetek, múltbéli rágódásokkal, amiken már nem tudok változtatni.

Szombat van, kialvatlanságomon a napok óta tartó nátha, és az azzal járó fejfájás meg kisebesedett orr sem segít, rááadásul még az idő is szürke, már megint rendületlenül szitál az eső. Mégis úgy döntök, kikászálódom az ágy puha kényelméből, és hangulatjavítás, valamint gondolateleterelés céljából, puszta kényeztetésből megajándékozom magam egy kis minőségi „énidővel“ – elkirándulok Lausanneba.

Úgyhogy gyorsan „összerakom“ a fejem, és kisétálok az állomásra. Útban odafele még megállok egy boltban, hogy vegyek egy tavaszias sálat, mivel egész egyszerűen fázik a nyakam (na meg mostanra már elegem lett az unalmas téliből). Persze egy rózsaszínes, virágmintásat választok, mert számomra egy ilyen stílusú darab egyben kemény hangulatjavító is.

Ma már érezhető, hogy visszatér még a tél. Ezért én aromaterápiát alkalmazva derítem jókedvre a családot. Mert a friss süti illata már eleve boldogságot ad! Annyi bekeverni, mint egy palacsintatésztát, és az eredmény egy puha, lyukacsos piskóta, amit megkenünk olvasztott vajjal, és kedvünkre szórhatunk fahéjas, kakaós, diós vagy vaníliás cukorral. Épp ezért is érdemes akár hétköznap ezzel kényeztetni a családot, vagy egy ilyen finomság elkészítésével lekötni a gyerekeket, ahogy azt én tettem ma!

Újra és újra aktuális a negyvennyolcas szabadságharc eszméinek tudatosítása. Kiss Limpár Éva fotója ékes bizonyítéka annak, hogy az életünket, alkotásainkat, tetteinket mennyire átszövi a nemzeti hovatartozásunk, illetve ennek az igénye! 

Sokan tartják úgy, hogy a januári hónapot a legnehezebb túlélni,  hiszen lecsengenek az ünnepek, szürke- fehérré válik a világ, messze még a tél vége és mindezek  mellé még piszkosul hideg is van.

Én ebben az évben  mégis a februárral küzdöttem meg, na és persze a saját életem árnyékaival.

Nagyon mélyről kellett visszajönnöm és azt már megtanultam magamról az elmúlt években, hogy ilyenkor tudatosan kell a szépet keresnem, halmoznom, beborítanom magamat  vele. Persze ezek sem segítenek a legsötétebb pillanatokban, de ha már elkezdem vágyni a szépet, akkor hallgatok a saját belső hangomra és keresem a kapaszkodókat.

Hogy mik is ezek? Egy szép zene, illat, rengeteg gyertya, na és persze könyvek. Nem merek ilyenkor nehéz olvasmányokba kezdeni, inkább olyanokra vágyom, amelyek egy –egy pillanatra fényt, világosságot mutatnak, megsímogatják a lelkemet.  A februári könyvválasztásaim is ilyenek voltak, fogadjátok őket szeretettel!