Szinte minden nap belebotlik az ember egy egy fotóskihívásba az interneten. Bár nekem mindig nagyon tetszettek ezek a kezdeményezések, eddig még egyetlen alkalommal sem csatlakoztam hozzájuk. Most viszont magam is úgy éreztem, hogy nekem és a környezetemben sok más, számomra fontos embernek is szüksége van arra, hogy elkezdje látni a szépet.

Ettől szép – ezt a nevet kapta a MNLJ májusi fotóskihívása. És hogy mit szeretnénk kérni azoktól, akik csatlakoznak hozzá?

Május során, lehetőség szerint minden nap ( nem kötelező naponta, de persze az lenne a legjobb) készítsetek egy képet, amely dokumentál egy pillanatot, élményt, dolgot, ... bármit, amitől szép az adott napotok. Apróságokra gondolunk, egy finom ételre, egy szál orgonára, életképekre, egy vidám selfire, egyszóval bármire, ami értelmet ad.

Merthogy erről van szó, - az ilyen kis dolgok adnak ízt a pillanatnak, színt az életnek. Mi mégsem látjuk meg őket, mert valami fáj, valami dühít, valaki bánt, másnak szebb és jobb, na meg persze könnyebb. És igen, gyakran van, hogy az ember mélyebbre kerül, mint szabadna, mert betemetik a gondok és a kötelességek és mi valahogy úgy voltunk nevelve, hogy az élet az csak tökéletesen szép, részleteiben sosem. Kevés, ha az utunk elején vagyunk, vagy úton, mert már régen ott kellene tartanunk. Arról nem is beszélve, mit érünk, ha éppen a porba hullva kapkodunk egy kis levegőért a földön.

Az elmúlt három évben nagyon intenzíven foglalkoztam az autizmussal. Beleolvadt a mindennapjaimba a téma, hiszen időm nagy részét autizmussal élőkkel töltöttem, velük dolgoztam, nekik segíthettem.

Szerveztem rendezvényeket, tartottam előadásokat, nyilatkoztam a sajtónak.  Most, hogy küldetésem lassan véget ér, hozzátok szólok, kedves autizmussal elő barátaim.

Egy nyolc éves kislány anyukája vagyok. Sofi 5 hónapos korától atópiás ekcémában szenved. Nemcsak itt – ott, hanem mindenütt, az egész testén. Nagyon hosszú és nehéz út áll mögöttünk, hiszen a kicsi mindenhol vakarta magát. Ez nem olyan „normális vakarás“ volt, hanem más, ez olyan vad és fájdalmas (, amíg nem vérzett nem hagyta abba, és volt, hogy akkor sem). Idővel a bőre rezisztens lett a szteroidokra. Ez egy nagyon kemény időszaka volt az életünknek, amely során mindent kipróbáltam, hogy enyhítsem a lányom szenvedését – higgyék el, nem túlzok!

Talán ma már kimondhatjuk (és még mindig nagyképűnek hangzik majd), a polgári társulásunkba tett munka visszahozta az energiát, hiszen nagyon sikeres kezdeményezés. Ez most már nem csupán néhány ismerős véleménye, hanem azon több mint kétezer nőé is, akik aktív közösséget alkotnak velünk. Hogy mi a mi titkunk?