Elég volt a kérdésekből: Na, akadt már valakid?!

Elég volt a megjegyzésekből: A szobádban ülve nem talál ám meg a szerelem! 

Elég volt a félrenézésekből, amit egy rég nem látott ismerősömtől kapok, aki három gyereket hozott össze a volt pasimmal. Mély lélegzetvétel: ,,Nem, nekem nincs gyerekem, se társam." És? De az ést csak magamban teszem hozzá, nehogy bárkit megsértsek.

Elég volt huszonnégy óra alatt a Tinderből. Elég volt a három napos Mátkafogó programból egy fesztiválon. Elég volt abból, hogy amióta az eszemet tudom a Férfit, az igazit kerestem.

Nem kell szólni, nem fog fájni…. mondják a bölcsek. Valóban jogos a kérdés, hogy mennyire kell, vagy ajánlott az egyénnek beleszólni, figyelni, beleavatkozni az őt közvetlen környezetében érintő dolgokba? Legyen ez a szomszéd gyomirtása, vagy esetleg az utca ivóvizének hiánya, de akár egy mellette tervezett indokolatlan aszfaltozó is. Vajon kell-e véleményezni dolgokat, kell-e mellettük, vagy ellenük kiállni? Ajánlott-e belefolyni a közügyekbe, mint olyan, bennünket érintő és alakító esetekbe, vagy inkább a síri csend és beletörődés forgatókönyvét válasszuk?

Először is, bármilyen jelzővel is illetnek a munkám behatározása szándékából, azt szeretem megmosolyogni, mert bár tanár, tréner, újságíró, youtuber, rendezvényszervező, író, riporter, coach és egyéb más is vagyok, de legfőképpen Krisztina.

Ez a nyár az életemben a lezárások nyara, több szempontból is. Annak ellenére, hogy már rájöttem, az én életembe semmi sem történik véletlenül. Mindig meglepődök, amikor felismerem az Élet játékát.

Egy legújabb szlovákiai felmérés szerint társadalmunk egyre kevésbé várja el a nőktől, hogy az anyaságnak szenteljék életüket. Jó hír, hogy nőtt tehát azoknak a száma, akik támogatják a nők önállóságát, karrierépítését. Viszont arra a kérdésre, hogy a nők élhetnek-e teljes életet gyerek nélkül, a megkérdezettek 62-százaléka válaszolt nemmel, így még mindig gyakorinak számít a gyermektelen nők megbélyegzése.