A (még) meg nem élt álmokról
Ma reggel, a szokásos blogszemle és olvasgatás során ráakadtam egy vlogbejegyzésre( video blog), amelyet a Cup of Style cseh blogpáros egyike készített norvégiai körútjáról. Ne becsüld le a fájdalmad!
Erre nincs megfelelő idő, amikor a következő témát fel lehetne finoman dolgozni. Ehhez hosszú évek kellenek, és a meggyőződésem, hogy talán ezzel az írással segítek!
Ma már nem élem meg a Ti fájdalmatokat, de egykor én is ott voltam ahol Ti.
Sokan vagytok most már körülöttem, akiknek nem lehet természetesen úton gyermeke, én pedig tehetetlenségből nem előttetek, de otthon Veletek sírok, és tiszta szívemből azt kívánom bárcsak várandóságotok gyümölcse ülhetne mellettetek a széken, s bosszantana Benneteket az önfejűségével!
23 éves múltam amikor elkezdődött, három és fél évig aktívan zajlott a harc egy kisbabáért, azonban a küzdelem majdnem 10 éves volt. Hátborzongatóan hosszú idő: az első konkrét gondolattól, hogy most aztán a gyermek a legfontosabb az életemben, a kislányom megszületéséig eltelt egy évtized!
Szombat reggeli élni jó
Reggel fél hatkor, egy pohár kávéval a kezemben sétáltam egyet az udvaron. Madárénekverseny. Leírhatatlanul szép és hihetetlenül hangos. A fácán valószínűleg bealudt, - úgy látszik, a szombat az neki is szombat. A vadgalamboké most is az utószólam, - pont, mire lekapcsolom a videót. Várni a változást!
Van úgy, hogy látszólag semmit sem kell tenned!
Megesik, hogy csak várakozol, s engeded hadd történjenek meg az események.
Észnél kell lenned.
Állni.
Látni.
Észlelni.
Hogy csináld? Hogy légy türelmesebb a sorsoddal?
Szerda esti mami-reality
Szerda esti mami-reality. 