Hagyom, hadd hazudjon - koronanaplók #8
Reggel ötkor kilépek az udvarra. Olyankor kezdenek el énekelni a rigók. Hideg van és Duna illat. A Duna alatt a Tőkési ágat értem. Idehozta a folyót a szél egy pillanatra. A kezemben risretto, egy korty, annak a fele az aranyló hab. Jó újra hideg dunaszagban kávézni.
Péntek van, a munkára gondolok. Sose hittem volna, hogy ennyit fogok dolgozni home office-on keresztül. Azok, akik ennyi munkát adnak, sose gondolnák, milyen nehéz ennyit dolgozni home office-on keresztül, miközben idebenn két gyerekkel tanulok, a falakon kívül a világban pedig ott van ugyanaz a reszketés, amelyről eddig azt képzeltem, csak a gyomromban lehet. Figyelmeztetem magam, hogy mivel péntek van, el kell kezdenem örülni a hétvégének. Felírom a teendőlistámra, nehogy elfelejtsem. Meg elég vizet inni. Az is fontos.
Ahogy a szennyestartóba pakolom a „véletlenül“ ledobált gyerekruhákat, az jut az eszembe, hogy túl kevés tyeplákink ( melegítőalsónk) van. A kisebbik lányom mára előkészített legginsének seggén három lyuk, virágmintát festve futottak szanaszét. Menthetetlen. Nincs több tiszta nadrág. Egy pillanatig bámulom a fiókot, melyben sulis farmerek, csininacik sorakoznak, aztán előveszek egy tütüszoknyát. Noncsi ma hercegnő lesz. Ki gyanakodna így bármiféle fenékvillogtatós leggings állapotra? ... Egyébbként a lyukakat is ki láthatná? Egy hete be vagyunk zárkózva. Nem zárva. Sokra tartom ezt az árnyalatnyinak tűnő különbséget. Ez a különbség jelenti a döntés szabadságát. Mi dönthettünk így. Gazdagság ez.
Nem megyünk sehová sem. Hiányzik apu és anyu, hiányoznak a testvéreim, a barátnők.
A bezártságban az a jó, hogy hatnegyvenkor nem indulunk munkába. Így is négykor kelek. Van időm újra írni és olvasni. Szvoren Edina novelláit és Grecsó verseit olvasom. Segítenek ott maradni lélekben, ahol vagyok.
A készleteimet átnézve konstatálom, hogy nem fogy a hajlakk. Cserébe kócosabb vagyok. A gyerekek is, pusztán szolidaritásból, gondolom.
A kislányom azt mondja, simább lett a bőröm. Hagyom, hadd hazudjon. Most sokkal engedékenyebb vagyok, mint máskor.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben.
