Sokan tartják úgy, hogy a januári hónapot a legnehezebb túlélni,  hiszen lecsengenek az ünnepek, szürke- fehérré válik a világ, messze még a tél vége és mindezek  mellé még piszkosul hideg is van.

Én ebben az évben  mégis a februárral küzdöttem meg, na és persze a saját életem árnyékaival.

Nagyon mélyről kellett visszajönnöm és azt már megtanultam magamról az elmúlt években, hogy ilyenkor tudatosan kell a szépet keresnem, halmoznom, beborítanom magamat  vele. Persze ezek sem segítenek a legsötétebb pillanatokban, de ha már elkezdem vágyni a szépet, akkor hallgatok a saját belső hangomra és keresem a kapaszkodókat.

Hogy mik is ezek? Egy szép zene, illat, rengeteg gyertya, na és persze könyvek. Nem merek ilyenkor nehéz olvasmányokba kezdeni, inkább olyanokra vágyom, amelyek egy –egy pillanatra fényt, világosságot mutatnak, megsímogatják a lelkemet.  A februári könyvválasztásaim is ilyenek voltak, fogadjátok őket szeretettel!

A 2018-as fogadalmaim egyike az volt, hogy ebben az évben egy rendszeres havi sorozat formájában bemutatom nektek azokat a könyveket, amelyeket az adott hónapban olvastam.  Számomra is egyfajta visszatekintés lesz ez az olvasmányaimról, viszont azt is remélem, hogy néhányatok számára inspirációt, ötleteket adhatok, mikor a könyvespolcok kínálatából válogattok. Én továbbra is az a fajta könyvmoly maradok, aki a könyvek illata miatt jár a könyvesüzletbe, szereti megérinteni a kiszemelt olvasnivalóját, beleszagolni abba és személyesen megvásárolni. A könyveimet becsülöm, szeretem, ami nem jelenti azt, hogy nem használom őket. Aláhúzom, kiemelem a számomra leginkább tetsző gondolatokat, sorokat és szeretettel adom is tovább a barátaimnak a könyveimet, had szerezzenek nekik is hasonló örömet.

„Életben kell maradni. Élni fog ő is, mint a patkányok a romok közt. De mégis élni. És ha az ember él, akkor még mindig történhetik valami."

A könyv utolsó, záró gondolata volt az, amit egyedüliként ki tudtam ragadni Szerb Antal Utas és holdvilág című regényéből.  Számomra is meglepő ez, mert az olvasmányaimat falva általában több, számomra üzenetként ható mondatot szoktam kijelölni a könyveimben, ez azonban most nem sikerült. Ennek ellenére ez a történet mégis egyike lett a kedvenc magyar regényeimnek.