4.nap

Kezdetnek talán meg kellene nézni egy könnyedebb filmet, mondjuk Tarr Bélától a Sátántangót. ( a rendezői változatot, úgy tudom az végtelen )
Átszámolni a porcukrot. (ha van persze)

Szeretem a tavaszt. Mindenestül. Szeretem, ahogy a természet ébredezik, újjászületik. A fákon megjelenő rügyek, a földből kibújó növények, a madarak vidám csicsergése, a napsütés, mind-mind azt a reményteli üzenetet közvetítik, hogy a télnek vége, kezdődik valami új, jobb. A kis széncinke is ezt énekli folyton a kertünkben, gondtalanul, fittyet hányva az egész világot átjáró, minden otthonba befészkelődött új érzésre, megtapasztalásra: a bizonytalanságra.

- Ne mááááá!- mondja a másodikos lányom, miután bejelentem, ma úgy fogunk működni, mintha iskolában lenne. Órák szerint vesszük a tananyagot, lesz szünet, és most én leszek a tanító néni.

Sokkol a reakciója a játéknak beállított házi iskolásdira. Csalódott vagyok, hogy előre leszólja. Pedig diplomám szerint én is tanító néni vagyok, márcsak megbirkózom a lányom oktatásával! Próbálom elhitetni vele, hogy amolyan Jean-Jacques Rousseau veszett el bennem, de Csenge esélyt se ad a bizonyításra!

- Hiányzik Zsófi néni!- mondja csalódottan, és leengedett vállal kimegy a szobából.

Hát ilyen a karantén!

Még el tudok aludni, és ez jó. Mindig is remek alvó voltam, de ha stresszes napokat élek, vagy nagyon pörög az agyam, nyugtalanok az éjszakák. Most elalszom. Azonnal. Ledarál az egész napos figyelés, az ingeráradat, ami a világból érkezik, az álhírek, hanganyagok, amik a közösségi felületeken érnek utol. Talán megnyitni sem kellene, de az emberben akaratlanul is ott dolgozik, hogy mi van, ha fontos, ha pont ebben lesz majd valami életmentő tanács. Aztán persze a legtöbbször eget verő baromság az egész. Mintha mindenki elveszítette volna a józan eszét.Elalszom, de rövidebbek lettek az éjszakák. Hétvégén is felébredek hét körül, visszaaludni pedig már képtelen vagyok. Pár másodperc és beszippant a valóság, kattogni kezd az agyam. Mi lesz velünk? Magával sodor a járvány, vagy pont mi leszünk, akiket utolér isten kegyelme? Belenéznék a varázsgömbbe: jó lenne látni magunkat júliusban… Vagy talán jobb nem is tudni, mi vár ránk az elkövetkező hetekben.