Néhány gondolat egy háromgyemekes anyukától.

Bővebben

• Nyomtatás
• E-mail

4.nap

Kezdetnek talán meg kellene nézni egy könnyedebb filmet, mondjuk Tarr Bélától a Sátántangót. ( a rendezői változatot, úgy tudom az végtelen )
Átszámolni a porcukrot. (ha van persze)

Szeretem a tavaszt. Mindenestül. Szeretem, ahogy a természet ébredezik, újjászületik. A fákon megjelenő rügyek, a földből kibújó növények, a madarak vidám csicsergése, a napsütés, mind-mind azt a reményteli üzenetet közvetítik, hogy a télnek vége, kezdődik valami új, jobb. A kis széncinke is ezt énekli folyton a kertünkben, gondtalanul, fittyet hányva az egész világot átjáró, minden otthonba befészkelődött új érzésre, megtapasztalásra: a bizonytalanságra.

- Ne mááááá!- mondja a másodikos lányom, miután bejelentem, ma úgy fogunk működni, mintha iskolában lenne. Órák szerint vesszük a tananyagot, lesz szünet, és most én leszek a tanító néni.

Sokkol a reakciója a játéknak beállított házi iskolásdira. Csalódott vagyok, hogy előre leszólja. Pedig diplomám szerint én is tanító néni vagyok, márcsak megbirkózom a lányom oktatásával! Próbálom elhitetni vele, hogy amolyan Jean-Jacques Rousseau veszett el bennem, de Csenge esélyt se ad a bizonyításra!

- Hiányzik Zsófi néni!- mondja csalódottan, és leengedett vállal kimegy a szobából.

Hát ilyen a karantén!