2020. március 16.
Hrbácsek-Noszek Magdaléna
Nő

Víruska - koronanaplók #1

Hrbácsek-Noszek Magdaléna felhívását elfogadva néhány felvidéki írva gondolkodó, gondolkodva író nő gondolatait olvashatjátok mostantól sorozatként a mertnoneklennijo.com oldalán. Szeretnénk egyfajta rendhagyó naplóként megosztani veletek azokat a gondolatokat, félelmeket, kérdéseket, s talán válaszokat is, melyek eddig főként bennünk dolgoztak és úgy gondoljuk róluk, másokat is érdekelhetnek ebben a most kialakult zavaros és hangos világhelyzetben. A sorozat nyitó írása Magdáé, az enyém, amelyet szintén ma töltöttem fel, a második. Hamarosan újabb írások következnek. Olvasni mindig jó, most talán több időnk is lehet rá. És gondolkodni, rendszerezni, persze csak is fejben és lélekben. :-)

Felkészültél? Vásárolsz? Megpakoltad az éléskamrád? És az házipatikád? Feltöltve?
-Á, dehogy! Már csak nem dőlök be az efféle háborús-övezetnek nyilvánított forgatókönyvnek!
Zajlott az élet tovább. Az álhírek, a riogató kisvideók kibillentettek. Még mindig az fókuszált a hírekben, hogy a kínaiak hogyan étkeznek, és, hogy a “kínai veszedelem” oly távoli. Ne is menj a kínaiba kajálni! – figyelmeztetett a nővérem, mert tudja, mennyire szeretem. Fittyet hányva a jogos-jogtalan figyelmeztetésnek, továbbra is megebédeltem itt.

Egyik este, mikor befejeztem a felkészülést a tanításra, hát jött egy gyors üzenet.
Nagyon sokan készülnek a budapesti könyvbemutatóra, sőt lehet, helyszínt is kell változtatni, mert nem férnek be az emberek. Az estet én moderálom. Nagyon örültem a hírnek. Jön a tv, meg ez, meg az. A barátaim két autóval érkeznek majd. Megbeszélve.
Másnap két magyarországi intézménynek szerveztem a májusi kirándulását Szlovákiában. Egész nap forró volt a vonal. Szállás, étkeztetés, idegenvezetések. Minden rendezve, minden megbeszélve.
Tanítok. Hazajövök. Gyorsan kúszik a fertőzöttek száma. Dehogy már csak Milánóban! Persze az európai epicentrum továbbra is ott van… Ez már nagyon nem tetszik…
A következő pár nap a politika hevében telik. Becsúsznak a hírek a járványról, aggódunk is az olaszokért, de a felvidéki magyarok épp mozgósítanak. Választás lesz az országban. Lesz magyar képviselet? Nem lett.
Közben márciusba fordultunk. Számháborúk, vádaskodások, mutogatások, csalódottság. Ezt éltem, éltük meg mindannyian. Víruska közben vidáman kúszta át a határokat, ott várakozott a reptereken, a sípályákon, hogy észrevétlenül megtapadjon, hogy lesújtson az aktuális továbbhordozóra. Magyar térfélen továbbra is az elégedetlen tanárok nyilatkoznak a NAT-ról. Itt is, de minek… van elég bajunk nekünk magunkkal.
Aztán kezd lecsengeni az egész, az új kormány kontúrjait figyelgetjük, miközben víruska kúszik rendesen, csendesen, ocsmányul…
Pénteki villámposta. Egy sürgős munka Pozsonyban. Visszajelzek. Megyek.
Hétfő. Már van egy meg egy beteg nálunk is. Mekkora port kavart! Azért elmegyek az üzletbe. Veszek kis tartalékot, de csak azért, hogy a sok “nagyvásárló” már nehogy elvigyen előlem mindent, aztán nekem meg egy kilónyi se jusson! Pozsony. Végzem a feladatom, pittyent a telefonom. Olvasom. Két hétre bezár az egyetem. Végig gondolom. Megírom az elmaradt tanulmányom, utolérem magam, de már nem tudok ennek se örülni. A villamoson már óvatos vagyok. Meleg van, de inkább kesztyűben utazom.
Jaj, minél hamarabb tűnjek el ebből a városból, hiszen itt már biztos vannak fertőzöttek. Az állomást felpakolt diákok lepik el. Szóba elegyedünk. Két hétre ők is hazamennek. Legalább két hétre. Nem érzik a helyzet súyosságát, a kupék mégsem hangosak tőlük. Nincs az a vidám csacsogás. Közben a síközpontokban vastagon ott lógnak a fiatalok. Én biztos a megfontoltabbakkal utaztam. Az egyik megjegyzi:
-Anyukámnak megoldódik a gondja. A nagyi 24 órás felügyeletet igényel, de még csak most intézkedik, hogy otthon maradhasson mellette. Addig én vigyázok rá.
Remélem, nem vagy fertőzött. – gondolom magamban, mert annyi mindent tudunk már víruskáról.
Kalauz se jön, jegykezelés sincs. Míg utazok, felhívom a kozmetikust. Megegyezünk. Szerdán mehetek. Közben kaparni kezd a torkom. Tudom, nem szabad hideg tejet innom, de hát néha felelőtlenek vagyunk. Viszont ezt most nem kellett volna. Otthon gyógyító kúrába kezdek, de rohamtempóban, megadózisokkal. Gyömbértea, pirítós fokhagymával, aztán fokhagymás kenyér, gyömbéres teával.
A hírek aggasztóbbak. Inkább tanítanék…
A média lecsapott víruskára, víruska meg ránk…
Az újságírók jelesre vizsgáznak címadásokból.
Közben még egyszer elmegyek a boltba. Most már nagyobb vásárlást teszek én is, hátha.
Villámposta. Kérdezik, mi legyen a könyvbemutatóval. Én már nem mehetek külföldre a rektori döntés értelmében. Lemondom. Lemondom a kozmetikust, a fodrászt is. Iszom a gyömbért, Már rágom is. A torkom fáj. Lázam nincs. Lányomnak megparancsolom, ne jöjjenek az unokákkal, biztos, ami biztos. A férjem úton. Franciaország, Németország, Csehország… Hívom, ki se szálljon a kamionból! Persze, ezt nem tudja ígérni. Hazajön a hétvégére, csak remélni tudom, víruska nélkül.
Másnap reggel. A testem ég, viszket. Allergia. El kell mennem orvoshoz. El kellene. Odázom. Elmegyek a gyógyszertárba, s valami vény nélküli gyógyszert adnak az allergia ellen. Valamivel jobb, de nem vagyok jól. A torkom fáj, lázam nincs. Ez jó.
Határozott óvintézkedések az országban. Korlátozások. Elégedett vagyok. Közben víruska röhögve osztódik.
Megfőzöm az ebédet, de látom, elfogyott a vaj, meg ez, és ez… Kimegyek a boltba. A maszkot már felrakom. Még újonc vagyok a divatommal. Vaj már nincs, meg kenyér se, meg túró se… Nem baj, lesz más, most nem morgolódok. Mások se. Türelmesebben vásárolunk. Lejjebb adjuk. Pedig ez még csak a kezdet.
A következő nap nem múlik az allergiám. El kell mennem orvoshoz, hiszen jön a hétvége, így nem maradhatok. Azonnal injekció intravénásan, gyógyszerek. Az allergia alábbhagy. A torkom fáj. Antibiotikum nem lehet az allergia miatt. Házipatika továbbra is. Méz, méz, méz... Termett méz, termett méznek áldottsága, lehullott virága. – éneklem magamnak. Meg eszem is, de csínján bánok vele. A torokfájás enyhül, ma viszont a hangom ment el. Na, calciumot ordinálok magamnak.
Már nem tudom úgy az internetet böngészni, hogy ne víruskáé legyen a főszerep. Utálom őt teljes szívemből. Mégis központi figyelmet élvez. Rettegést, aggódást, betegséget, halált hoz.
Minden reggel hangosan mondom a 91. zsoltárt.
Este megnéztem a Jelenések könyvének filmfeldolgozását. Imádkozom. Hittel.
Vasárnap a hangom jobb, a kedvem kevésbé. Újabb korlátozások. A betegek száma emelkedik. Mindenki gyanús lehet… A szájmaszkot viselők megszaporodnak. A falucskám csendes, pedig a Fő utcában lakom. Ilyenkor misère mennek. Most oda se.
Ahol ketten-hárman összejönnek a te nevedben, ott leszel közöttük. A nővérem meglátogat. Ketten vagyunk. Imádkozunk.
A kokárdának idén nincs főszerepe. Csendes szabadságharc ez. Víruska kúszik…