TOP BOTTOM 1250x200

  • Mészáros Krisztina
  • Élet

A csallóközi Erin Brockovich

gumihegy1A közösségi oldalon gyakran olvastam Ollé Lunák Mónika egyre szaporodó bejegyzéseit, amelyben leírja milyen harcot vívnak az ollétejedi gumiabroncs-feldolgozó üzem egészség- és környezetkárosító hatásaival és tulajdonosával szemben. Kicsit úgy tűnt olyan ez, mint az Erin Brockovich féle ügy, itt is csinos nő szónokol, ott is, és ugyanolyan falakba ütköznek. Persze a szomorú csak az, hogy ez ma a csallóközi valóság, nem Amerika, amely oly távoli!

 

Mónika és férje nincs egyedül. Az ott élő lakosok, a környékbeliek mellett politikusok és vállalkozók is támogatják őket, hiszen a gyárból kiáramló bűz (sokak szerint csak gumi lerakatnak használt területről) eljut a városba is. Sajnos a helyiek szerint a szag nem csupán a nyári hónapokban érezhető, hiszen a melléktermékek, például az acél nedves formában kerül ki az üzem területére, ahol a szabad levegőn párolog, szárad ki.

„Minél melegebb lett, a szag annál intenzívebb lett. Tehát a meleg is befolyásolja valamilyen szinten a dolgot. Két éve nem is mi, hanem egy másik család kezdett aláírást gyűjteni Ollétejedben. Első próbálkozásként panasszal fordultak a városháza felé (szerk.megj.: Ollétejed Dunaszerdahelyhez tartozik.). Ezután egy szemlére került sor különböző hivatalok, városháza és a lakosok részvételével. Volt egy fórum is, amin a Dron I. ügyvezetője is részt vett. Elég flegma stílusban osztotta ki a népet, hogy el lehet költözni, ha nem tetszik a feldolgozó.”-kezdi Mónika a történetet.

Az ügyintézés viszont a szemle után sem történt meg, az akta egy fiók mélyén hevert, egy év után a lakosok kérték az eredményeket, változásokat. Csak idén, tehát két év után, került elő a hiányosságokról szóló dokumentum, mégpedig súlyos elmaradásokról számolt be, többek közt két reaktor engedély nélkül működik.

Az idei évben már- már elviselhetetlen mértékű lett a bűz a környéken, a városba is érezni lehetett, sokan nem is tudták azonosítani, honnan és milyen szag terjeng. A városháza tehetetlen magatartása, az ügy tologatása változatlan maradt. Kapcsolatba léptek Mónikáék a cég ügyvezetőjével, személyes ismerősükkel, a tulajdonossal, hogy tegyenek valamit, de az ígéretek nem teljesültek.

 „Időközben elkezdtem kutatni a témát- agrármérnök lévén konyítok valamit a kémiához-, és egyre több olyan információhoz jutottam, amiből kiderült, hogy ez egyáltalán nem vicc. Itt aromás szénhidrogének és kéndioxid is képbe kerül, amikről köztudott, hogy egészségre veszélyes anyagok. A sokadik telefonálás, hazugság után borult a bili, es felraktam egy posztot a facebookra, amit több száz ember megosztott, jött egy csomó üzenet, telefon. Többek között a tulajtól is, hogy szedjem le, mert rosszabb lesz, mint a 90-es évek, ha lépek, ő is lép! Elhordott nyomdafestéket nem tűrő módon. Ez volt az a pont, amikor azt mondtam, lépni kell!”

Mónika és a férje, Lajos, szókimondó, talpraesett emberek, talán ezért is lettek élharcosai a kezdeményezésnek, és ahogy a történetből kiderül, ennek így kellett lennie, hiszen a fenyegetések, támadásokat gyengébb idegzetű ember talán nem viselte volna el, és feladta volna már ennél a pontnál.

Lakossági fórum újra, nagy petíció ( 1819 aláírás egy hét alatt), megkerestek városi képviselőket, helyi médiát. A város polgármestere is többször jelezte, pénzbírságot is kapott már az üzem a hiányosságai miatt, ám júliusig, amikor is karbantartási munkák miatt bezárt a feldolgozó üzem, a helyieknek tovább kellett szagolniuk a bűzt. Kiderült, hogy a karbantartás ideje alatt Hájos polgármester bevonta az engedélyüket, míg nem teljesítik azokat az előírt szabályokat, amiket a város építészeti osztálya kért tőlük két évvel ezelőtt. Itt fennakad az ember is, hogy eddig hol volt a városi szerv, miért kellett két évet várni az intézkedéssel, hiszen addig is szabadon tárolta a cég a kokszot, tovább halmozta a melléktermékeket, amelyek a gumi feldolgozásából származnak.

Aki járt ott, az láthatja, hogy plafonig ér a koksz lezáratlan raktárakban, hegyekben áll az acél, az olaj mint melléktermék, mert a tartályok tele vannak, nem tudhatjuk, hol végzi. „Mivel a technológia messze nem úgy működik, ahogy annak kellene, nem használnak KOH-t a kén semlegesítésére, mindenük eladhatatlan.”

Mónikát arról is kérdezem, akkor mi a haszon, miért csinálják, hogyan működtethetik tovább a vállalatot. Szerinte:  „Amiért csinálják, az az újrahasznosítási alapból a pénz, melyet minden egyes gumiért megkapnak az államtól. A gumiabroncsokat viszont csak halmozzák, mert ha feldolgoznának mindent, akkor óriási veszteséget termelnének, mert ahogy mondtam a melléktermékeik felhasználhatatlanok, így eladhatatlanok.”

Az ollétejedieknek nem az eljárással van gondjuk, hiszen értik, hogy a gumiabroncs feldolgozása szükségszerű. Ezért is kapott a cég óriási összegű állami és Európai Uniós támogatást, mert az eljárás környezetkímélő, vagyis az lenne, ha a megfelelő szabályokat betartanák. Ám itt úgy tűnik, a technológia helytelenül működik. Ellenkező esetben teljesen tiszta, szag es pormentes lenne. Zólyomban van hasonló üzem, ahol olyan minőségű melléktermékek előállítása folyik, amelyből a cég még további nyereséget termel. Nincs felhalmozás. Erről az ottani ismerősük mesélt Mónikának és Lajosnak, akik megkeresték őt.

Csallóköz egy kincs. Olyan hely, ahol a víz, a termőföld, a levegő egysége adja létünket. Érték, amely bennünket, itt élőket zöldséggel és gyümölccsel ellát. Hiszen kertészkedünk, csapvizet iszunk, kútvízzel locsolunk, a természetben járunk-kelünk.

Komolyan elgondolkodom azon, miért hezitálnak az emberek, és hiszik azt, hogy ez nem az ő csatájuk, mert messze laknak a gyártól.

Mit gondolunk, láthatatlan védőköpeny távol tartja a kénes levegőt tőlünk, akár ha Dunaszerdahelyre csak bevásárolni megyünk is? A talajvízbe befolyt vegyi anyagok talán megmaradnak a falu határában?

Az ivóvizünk, de csak a mienk, nem tartalmaz nehézfémeket?

Tűrhetünk. Hagyhatjuk, hogy a kapzsiság, a tudatlanság, egy cég érdekei fontosabbak legyenek, mint az egészségünk, de meddig?

Ez nem egy személyes, öntörvényű, bosszú, vagy hadjárat.

Ez ma a valóság. Csata a hivatalokkal, tehetetlennek tűnő alkalmazottak nyögdécselése, fenyegetések, a törvények megkerülése, a szabályok, technológia lebutítása, a befolyás bevetése.

S a kérdés csak annyi, ma, amikor a tudomány és a technika ilyen fejlett, valóban el kell jutnunk eddig?

Az alábbiakat biztos csak Mónikáék, a falubeliek és én feltételezem, mert a környezetvédelmi hivatal szerint állítólag Ollétejedben minden megfelelően működik!

Made with love by Mert nőnek lenni jó. All rights Reserved.