Spenót
- Egyétek meg szépen a spenótot, -mondom a gyerekeknek, mikor hármasban leülünk vacsorázni. Az asztalon elegáns fehér terítő, egy csokor virág, szűrt víz a poharakban.
- Majd ha apa is hazaér, - vágja rá duzzogva a nagyobbik lányom. Szemmel láthatóan nem tetszik neki a ma esti kínálat.
Ránézek a kisebbikre, ő is bólogat és annyit fűz hozzá: Igen, majd akkor!
- Egyetek csak szépen, vacsora után kaptok még egy kis kölespudingot is. Jó étvágyat kívánok! - szólok rájuk újra, majd felállok az asztaltól, a mosdóba megyek és a férjemet tárcsázom.
Hosszan kicseng, de nem veszi fel. Újra hívom, kinyomja. Az utóbbi időben nem ez az első kihagyott vacsorája. Érzem és tudom, hogy baj van, semmi se a régi már, de úrinő nem veszekszik, nem kérdez a férjétől olyat, hogy ki az a kurva, csak annyit ír: kihűlik a spenót, kérlek igyekezz haza. Leteszem a telefont, némán a földre rogyok. Darabjaira hullik a párolt lazac, brokkoli, édesburgonya, gondosan tálalt, meghitt családi vacsorák illúziója a fejemben. Újra hat éves vagyok, anyám valamelyik sötét lebujban keresi apámat. Apám dzsekijének gallérján alkohol és romlott nők szaga. A tányéromon sokszor újramelegített maradék. Ma is elmaradt a jó étvágyat kívánok. Sötét van, félek, egyedül vagyok.
Hazaért. Hallom, ahogy elfordul a zárban a kulcs, belép. Keres a konyhában, majd bekopog a mosdó ajtaján. Belép, bezárja maga mögött az ajtót, kezében papírtáska. Letérdel mellém a földre, megfogja a kezem és annyit mond, besokallt. Ő csak egy kis változatosságra vágyik. Nem akar mindent felrúgni, ne értsem félre. Kérdőn ránézek, a táskáért nyúl. Egy kis dobozt vesz elő belőle, kinyitja és az orromhoz nyomja. Szagolj bele, mondja. Behunyom a szemem, beleszagolok. A kezébe veszi, a számhoz emeli, harapj, mondja. Harapok, mondom. A szaft végigfolyik az államon. Ő is beleharap. Ez de mocskosul jó! - súgja a fülembe.
Odakintről mocorgás hallatszik. Valamelyik gyerek lenyomja a kilincset, az ajtó zárva van. Dörömbölni kezd.
- Undorítóak vagytok! Elhányom magam! – kiabál be a nagyobbik.
- Fúj! Ebben a korban! – teszi hozzá a kisebbik.
- Hányszor mondjam még el, hogy egyétek meg azt a kurva spenótot!? – ordítok vissza torkom szakadtából, elborult az agyam, ez nem is én vagyok már, csak magamra gondolok, miközben mohón bekapom az utolsó falat kebabot is a dobozból. - Ennél jobb nem is lehetne, mondom a férjemnek és rámosolygok. Jóllakottan a kád falának dőlök.
- Azt csak hiszed! , - válaszolja nevetve, sokatmondóan rámkacsint és elővesz egy fél literes Coca Colát a papírtáskából.
