A gyerekek érdeke a legfontosabb
Ma anyának és pedagógusnak lenni külön külön is nagy feladat. Egyben pedig már kihívás. Tóth Erika három gyermekétől és két évtizedes pályafutásából rengeteget tanult, és ma is úgy látja, hivatást választott. Hogy ki ő, és miért beszélgetek vele a tanítói pálya és a diákok állandó változásairól, az interjúból kiderül!
Nèhàny hete jelent meg a Mert nőnek lenni jò weboldalàn az ìràsod,amelyben összefoglaltad azokat a szempontokat ahogy anyakènt,pedagóguskènt làtod az èrdemjegyek èrtèkèt. Mi vezetett a cikk megìràsàhoz?
Leginkább az, amivel pedagógusként naponta szembesülök, valamint ismerőseim, barátaim, szűkebb és tágabb környezetemben tapasztalt dolgok. Meg a bizonyítvány körüli óriási hűhó. Az apropót Vekerdy Tamás Belső szabadság című könyve adta, amely nagyon sok dologban megerősített. Többek közt, hogy nem az érdemjegyek minősítenek kizárólagosan. Manapság azt látom, hogy már a kettes osztályzat is feldolgozandó trauma némely szülőnek, gyereknek. Mi történik, ha becsúszik egy kettes, esetleg hármas? Simán ki lehet javítani. De egy túlóvó világban, ahol a szülők többsége ,,helikopterszülő''( Vekerdy), vagyis kering a gyereke körül és mindent meg akar oldani helyette, a gyerekek nem sikerorientáltak lesznek, hanem kudarckerülők. Óriási a különbség. Mert lehet valaki színjeles tanuló, az életben való boldogulását nem ez fogja meghatározni. Az érzelmi intelligenciát nem mérik, mégis hatalmas a jelentősége.
Az pedig, hogy egy osztály sohasem homogén közeg, teljesen természetes. Ezért minden gyereket saját magához viszonyítva kellene értékelni, honnan hová és milyen tempóban jutott. De most sem csupán a jegyekre gondolok.
Hogy làtod a pedagògusi munka mit kìvàn meg az embertől? Mire van szüksège a gyerekeinknek?
Közhellyel tudok csak válaszolni: nem munka, hivatás. De valóban így gondolom, mert ma az online és digitális világban tényleg sokkal nehezebb érdeklődést felkelteni és fenntartani. Sok a kihívás, sok az új dolog, mégis szerintem az iskolának értéket kell közvetíteni egy nagyon felgyorsult világban. A tanító pedig ugyanúgy, akár a szülő, minta a gyerek számára. A minta meg szótlanul nevel. Mivel emberből van, hibázik is, de pont ez volt az írásom mondanivalója is, nem vagyunk tökéletesek. Ne tegyük ezt a görcsöt a gyerekeinkbe se! Nekik leginkább odafigyelésre és törődésre van szükségük. Meg esti mesére, hogy a fantáziájuk szárnyalhasson. A karácsonyi szünet után azt kértem a tanítványaimtól ( 3. évf.) rajzolják le azt az élményüket, amikor a szünetben a legjobban érezték magukat. Először nem értették, mit is szeretnék tőlük, ezért elmeséltem az enyémet. Nálunk a karácsonyi szünetben tradíció, hogy a család közösen éjszakákba nyúlóan társasozik ( monopoly, rizikó- több órás játékok). Minden évben felemlegetjük a nagy csatákat, nyereményeket. Fiaim 21, 17 évesek, lányom 7, de ugyolyan izgatottan várják a játékot, mint férjem és én. Az, hogy ki mit kapott tavaly, nem számít, ki tudja már, bezzeg azt, ki hányszor nyert, vagy lett a világ ura, számon tartják. Ezután a kis felvezető után a gyerekek csodadolgokat rajzoltak, végül a többieknek bemutatva elmondták, miért pont azt rajzolták le. Élmény volt őket látni, hallgatni. Ilyen pillanatokért érzem, jó hivatást választottam. Figyelni kell rájuk és meghallgatni őket, hadd válhassanak azzá, amik lenni szeretnének! Közben pedig alapvető értékeket is át kell adnunk nekik, mint a tisztelet, kooperálás, segítségnyújtás, empátia...
Szülőnek lenni a legszebb, egyben legnehezebb feladat. Pedagógusnak szintén. Ez a kettő nálam nem szétválasztható. A nap végén nem rakom le és hagyom ott az iskolában a tanítót, reggel meg anya marad otthon. Az a csodálatos , hogy mindkettőre mindkét fronton szükség van.
Hàrom csemetèd van.Ahogy magad is ìrod mindhàrman màsok. Mondd,kell hogy a pedagògusaink is fejlődjenek,tanuljanak egyfolytàban?
Feltétlen. A tegnapi tudás már nem lesz elég holnapra. A világ nagyot változott amióta 20 éve elkezdtem tanítani. Új módszerek, irányzatok jelennek meg, naprakésznek kell lenni. Nem szeretem azt a mondást, kisujjamban van a tanítás. Őszintén, nekem nincs. Rengeteg új dologgal találkozom, rácsodálkozom, s igyekszem a személyiségemhez illőt megtanulni, beépíteni a mindennapokba. Mert a másolás nem módszer. Ami az egyik tanárnál hiteles, nem biztos, hogy nálam is az lesz, hiszen nem vagyunk egyformák. Egy biztos: A mai gyerekeket nem lehet azokkal a módszerekkel tanítani, mint 10, 20, 30 éve.
Te merre indultàl el,fejleszted magad?
Jómagam ott tartok, hogy egyre inkább úgy érzem, mennyire keveset tudok. Folyamatosan tanulok. Azonban minnél többet foglalkozom bizonyos dologgal, rájövök, hogy mennyire a felszínt kapargatom. Az olvasás tanításából írtam a szakdolgozatomat Győrben, majd Nyitrán is hasonlóból. Addig fogalmam sem volt, milyen bonyolult folyamat az olvasás, mennyi részképesség összehangolásának az eredménye. Viszont az olvasás a későbbi tanulás alapja, vagyis az alsó tagozaton szerintem erre még nagyobb hangsúlyt kellene fektetni. Úgyhogy otthon, mint ahogy több írásomban is említem, gyerekeimnél ezt az egyetlen dolgot minden fölé helyeztem. Az értő olvasás kulcskompetencia.
Jelenleg Nyitrán írom a rigorózusi dolgozatom a szövegértés fejlesztéséből, amit egészen az óvodából kiindulva közelítek meg.
A PISA- mérésekből kiderül, hogy szövegértés területén hazánk az OECD átlag alatt teljesített, sőt folyamatosan romló tendenciát mutat. Ezért próbálom egészen a kezdetektől körbejárni a témát. Volt szerencsém több mint egy évet óvodában tanítani, ami nagy lehetőség volt számomra. Kíváncsi voltam az iskola előtti időszakra, honnan is érkeznek a kis elsősök. Nagy élmény volt, sok potenciált találtam benne. Mivel fiam is tanulási zavarokkal küszködött, kb. 10 éve őt hordtam alapozó mozgásterápiára, ami sokat segített neki, ezért elkezdtem ennek is utánajárni. Több képzést abszolváltam, különböző képesség-felméréseket tanultam meg, majd alkalmaztam a gyakorlatban. Most a mozgásterápia egyik formája az, ami foglalkoztat, olyan, ami az iskolai keretek között megvalósítható. Mert bizony nem mindenki tudja külön fejlesztésekre elhordani csemetéjét, mivel ezek nagyon idő- és pénzigényes dolgok.
Màssal is foglalkozol. Kinek ajànlott az iskolafelkèszìtő tanfolyam,amelyet idèn indìtasz először?
Igen, elég sűrűk a napjaim. Van egy gyermek színjátszó csoportunk lakhelyemen Egyházkarcsán, ezenkívül olvasási, számolási nehézséggel küzdő gyerekekkel foglalkozom. Mivel tavaly óvodában dolgoztam, az iskolába készülő gyerekeket egy iskola- előkészítő programba vontam be, ahol szülők és a helyi iskolai pedagógusok jelenlétében folyt a tanítás kb. 50-60 percben. Nagyon jól sikerült, pozitív volt a visszhangja. Ebből kiindulva, megpróbálkozom külső terepen is az előkészítő foglalkozássorozattal. Ennek helyszínéül a dunaszerdahelyi népszerű VOVO LAND játszóházat választottam. Itt van egy teljesen különálló terem, ahol az iskola előtt álló apróságokkal iskolásdit játszhatunk. Természetesen tudatosan felépített program alapján, amelyben az említett szövegértés ( hallott szöveg), számolási készség, finommotorika, rész-egész viszony, szerialitás... és még sok egyéb iskolai munkához szükséges készség, részképesség fejlesztésével foglalkozunk 10 héten át, hetente egy órában. Előtte, utána pedig játszhatnak a gyerkőcök. Amit kiemelnék, a szülőket is szívesen látjuk a foglalkozásokon. Nagyon sokukban ugyanis felmerül a kétely, hogy fog megülni a padban az örökmozgó gyereke, hogy fog tudni odafigyelni, hagyja-e még egy évet az oviban? Ezekre első kézből kaphat választ, a saját gyerekétől, megfigyelve őt, hogyan tud dolgozni csoportban. Ezt külön hangsúlyoznám, mert más otthon, egy izolált közegben foglalkozni a gyerekkel, meg csoportban (osztályban). Néhanapján írok, gyakran csak magamnak, máskor elküldöm ide-oda. Mint legutóbb hozzátok. Köszönöm, hogy leközöltétek. De leginkább a szakdolimat kellene írnom, mert közeleg a határidő.
További infóért látogassatok el az oldalra: